Visszasírták a régi szép időket, mikor még nem kapták fel a helyet, így ők is jobban elfértek, de bíztak a hétfőben… Gondoltam magam is velük tartok, de a borongós hétfő reggel kilátásai másfelé terelték elhatározásomat. Összefoglalom azt, amit a szomszédban, a Káli medencében láttam, hallottam, tapasztaltam az elmúlt héten lezajlott rendezvénysorozaton, a Káli Napok – Káli Vigasságok alatt.
Az első négy nap – eltekintve a rutin kínálta megoldások hiányától – mondhatni profi módon zajlott, a helyszínek és a programok megállták a helyüket, csúszások, persze menthetetlenül előfordultak.
A kékkúti szervezők talán kissé túllőttek a célon mikor a faluból elterelni kívánták az ásványvízüzem közelsége miatt, kamionokkal terhelt közúti forgalmat, de végül elfogadták a szomorú tényt: erre nem kaptak engedélyt! Minden esetre – szerencsére - egy kutyán kívül senkit nem ütöttek el a lebeszélés ellenére arra haladók. A harci bemutatók során egy kisebb sérülés történt a sebesülés azonnali ellátása mellet. A vendéglátásra nem lehetett panasz, az árak valóban elviselhetőek voltak, a programok ingyenesen látogathatók, a helyi tömegközlekedést biztosító két lovas fogat elégségesnek bizonyult. Talán az információs táblákból lehetett volna több és pontosabb, de például vécéből és tusolóból a község minden pontjára bőven jutott. Helyben kevesen táboroztak, de kiadó szállás nem maradt a környéken. A település gyertyafénnyel megerősített közvilágítása tetszetős és kielégítő megoldást kínált. A legfőbb gondot a programszínhelyek közötti – hangosítások – áthallása okozta, de elsőre ezt a kellemetlenséget mindenki természetesnek vette. A nagyszínpadi programok befogadóképessége elégségesnek bizonyult, mivel a látogatók egy része meg sem próbált bejutni az esti fizetős produkciókra, a fűben heverészve, vagy a környező kocsmák valamelyikének lócáin ülve fülelte le a fellépők dallamait.
Kékkút tehát európai mércékkel mérve is jól szerepelt, minden tekintetben – csak gratulálhatunk a szervezőknek.
Salföldön folytatódott a Káli Napok – Káli Vigasságok, ahol a falu két napon át, a kékkútinál szerényebb kiadásban ott folytatódott, ahol amazok befejezték, a hangulatra ott sem nem lehetet panasz, különösen a hajnalba nyúló mulatságok vittek színt a kocsma előtti kis tér életébe.
Mindszentkállán a helyi borászok ingyenes kóstolóját kihagyni vétek lett volna, ezért az ottani eseményekre is adódott némi rálátásom: annyit tapasztaltam, hogy a helyiek nem igen tudtak arról: mi is történik az ő kis falvukban valójában, de mire rájöttek, bele is jöttek, hagyták, hogy magukkal sodorják őket az események, s ez történt később Kővágóörsön, Szentbékkállán, Köveskálon is.
Ennek pedig az a tanulsága, hogy nem szabad időben és térben egymást követő rendezvénysorozatban gondolkodnia a Káli Napok - Káli Vigasságok szervezőinek, mert így az egésznek „falunapok sorozata” hangulata lett végül.
Lehet, hogyha rövidebbre, egy hetesre szűkítik a Káli Napok folyamát és a legjobb teljesítményt nyújtó Kékkútra alapoznak, s a többi helyszínen speciális és alternatív, tehát párhuzamos kiegészítő programokat kínálnak, mindannyian jobban járnak. Ez esetben a medence egésze esne folyamatosan a figyelem középpontjába, és a – jövőre várható nagyobb – érdeklődés sem terhelné meg jobban egy-egy település életét, az ott és a környéken található természeti, építészeti kincsek is ezáltal hangsúlyosabbak, láthatóak, megtalálhatóak maradnának. Ehhez feltétlenül javítani kell a települések egymásközti és kifelé irányuló kommunikációján, az információs táblák és pontok rendszerén. Mert annyi biztos csupán: amennyiben a média is kegyeibe fogadja a Káli medence ünnepét, a vigasságot továbbra sem mérik majd szűkmarkúan.
Ami még feltétlenül kiemelendő: a térség összefogása példaértékű abban a tekintetben is, hogy az anyagiakat önerőből teremtették elő, nem vártak és nem kaptak állami támogatást, s ez nem ment a színvonal rovására. Magyarul: legközelebb, talán rövidebb időre, ugyanit, biztosan találkozunk, mi, akik most itt voltunk, mert Káli Napokban és Káli Vigasságban bizony nem volt hiány!
