FIGYU!

Partnerünk: az A Balaton>>> Balatonikumok, értékek, csodák, tudnivalók, nem csak sznoboknak, nem csak nyáron:)

Hírek a balatonról holnap is

Mivel ez egyfajta "blogrendszer" innen navigálhatunk el, vagy vissza más a Balatonnal és környékével kapcsolatos témákra, tartalmakra, melyek:

Kővágóörs blogja
Tengőd blogja
Balatonhenye bolgja

Talán ami már nem is igaz: az már maga a BalatonBlog történelem, melynek becses darabjait itt szemlézem:

Balatonblog
Blog egy Blogról
BALATONIQM
BalatonONline

Az van, hogy (részben) elköltöztem!

2008.12.18. 18:15 ivcsek

Új blogot indítok számtalan, a Balaton köré csoportosítható témában, nézz át, hátha érdemes azt is követned! Nem ígérem, hogy ide már nem kerül új bejegyzés, mint ahogy azt sem, hogy az itt keletkezett tartalmak idővel nem jelennek ott is, de tény, hogy mostantól inkább oda koncentrálom figyelmemet.

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton hellókarácsony

Napfívér Holdnővér

2007.03.03. 14:14 ivcsek


Szentbékkálláról kiérve, ott ahol a egy hosszú egyenes út lejt be a medence szívébe áll egy önmagában is érdekes fehér feszület. Mögötte, ha figyelmesen pásztázzuk a szőlőt  észrevehetünk a Töttöskálli templomromot.


Valaha itt is falu állt, de elpusztult, most pedig vikendházak és pincék veszik körül, elég méltatlan vizuális környezetet teremtve. Valaha a Mindszentkálla feletti Kisfaludi templomrommal egymásra figyeltek. Koruk és tájolásuk is azonos. Valahogy ez két rom, elvesztette szakralitását, talán az újonnan a közelükben emeltek átvették szerepüket és a romok egyszercsak kiüresedtek, kifújta belőlük a lelket a szél.

Mindezt csak azért említem meg mert van itt a Káli-medencében egy igazi csoda: a Sóstokáli templomrom. A Köveskált a Kővágóörsel összekötő út jobb oldalán nehéz észrevenni, úgy belesimul a tájba a Hegyestű irányában. Van azonban egy kis fehér, amúgy tájidegen, építmény nem sokkal az út mellet. Azt megelőzőleg szálljunk le a kerékpárról és ott valahol keresünk egy gyalog mindig jól járható, a magas fűben kitaposott szekérutat, mely a távoli facsoportok felé visz.


Az óriási fakoronák biztos árnyékában egy-egy közepes nyáj elfér delelőben. A fák gyökerei kőhalmokba kapaszkodnak, a Káli-medence szinte mindig járó szelében. Ezek a fák, facsoportok egy-egy házhelyet szimbolizálnak, melyek anno a templomot vették körül.


A szekérút a templom közelébe érve váratlan megszűnik szúrós kórókat cselezve jutunk a templom tövébe. Száz éve még a tornya is állt! (Nekem mindig a „Napfívér Holdnővér” völgybéli romocskája ugrik be, Donovan zenéjével: a két táj színei – sárgái, zöldjai és barnái a sok apró virággal - egyébként is kísértik egymást.)


Szerintem megéri a fél órányi sétát, különösen ha a templomrom szentélyében állva megpróbáljuk összetenni azt a történetet mely itt széteset.


Sajnos ez a rom is magánterületre esik, az állaga egyre gyengül, nem csodálnám, ha az oldalán egyre nagyobbodó lukak miatt rövidesen összeomlane. Kár érte. Én mindig elmormolok ott egy rövid imát. Érte, hogy még sokszor ilyennek lássam, mint most.

 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence kővágóörs köveskáll szentbélálla

Nem első nem utolsó

2006.07.29. 13:37 ivcsek

Azt azért nem reméltem, hogy megnyerem a "A hely szelleme" kategóriát, meg jobb is másodiknak lenni, amióta láttam a Tűzszekerek c. filmet, ahol Herold, v. hogy hívták, ugye nyer: ott ül az öltözőben és néz maga elé. Mert, utána a címet meg is kell védeni. Másodiknak lenni olyan, hogy akár lehettél volna utolsó, mégsem lettél és mégis ott vagy a dobogón,valljuk be jó érzés. Nem több, nem kevesebb. (100 méteren ma már századmásodpercek is... nekem a 800 volt kedvencem, 3000-en.)

Meghát nem érzed gagyinak, (a győztest mindig megszólják valamivel) érzed magad mögött a kifutott teljesítményt. Csupán negyedik nem szerettem volna ismét lenni.

Gratulálok a többieknek: szívesen olvasom őket. Remélem lesz mit.

Az is szép volt, hogy a születésnapom, pont az eredmény hirdetésre esett. Ezért is külön köszönet a rám szavazóknak. Mint régi motoros tudnom kéne, kampány nélkül nincs siker, de ez a blog évek múltán még izgalmasabb és tartalmasabb lesz!

Amúgy meg érdekelne mire jó egy ilyen elismerés? Egy napló viszont nagyon megérdemelte, a hely szelleme szempontjából: a kisvárosi nem nagyvárosias, és ezt évekóta gyönyörűen hozza, övé a legjobb blog szavazatom, bár bevallom innen a Balaton altájáról nincs annyi rálátásom, hogy rászánjak annyi letöltést, hogy… ezért szubjektív maradok .)

Akartam képet is feltenni, de most gyenge a térerő, lassú a feltőltés. Talán este :)

Csobáncnak vannak húsvéti szigeti motívumai, ha úgy akarom látni. Pedig csak a legerősebb, jól megépített részek lehettek. (Blogunk mint erős vár áll, mások romjai felett!)

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: hírek mindenmás szolg.közl

Reggeli

2006.07.20. 06:01 ivcsek

Olyan hideg a reggel, hogy bemelegítésként elkell a pulcsi, hosszúnadrág, klaviatúra, forró fürdő, kávé: aztán indulás. Tikkasztó nap lesz az már biztos. Nem vagyok felkészülve rá, hogy a kerekek egyike ne adná meg magát, lesz ahogy…

Olyan köd van a medencében hogy a fal adná a másikat, ha tudnánk, hol búvik meg: csak a hegyek csúcsai látszanak. Na megyek.

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: zöld zöldebb falusi turizmus mindenmás aktív & sport bicikli balatoni

Blogverseny van

2006.07.19. 16:03 ivcsek

Ismét benne vagyunk az első százban, ami több mint 2000-ből nem elhanyagolandó. Sokan szidják a bekerülési rendszert, még jó, hogy tavaly csak a megtisztelő 4. helyet csíptem meg, ez utóbb igazi áldássá vált, ha az elsők között lettem volna, most a zsűrizéssel kéne vesződnöm, és ilyetén módon nem jutna időm a Balaton Expedícióra.

Így is, sokan vetik a szememre, hogy hiányoznak a szezonon kívül tőlem megszokott, friss információk és reagálások. Nyáron felélednek a súlyos pénzekkel szponzorált, eltartott balatoni portálok… Mutassák meg mit tudnak, míg én járom a vidéket, most ezt tartom fontosabbnak.

Az expedíciós oldalon elmaradtam a képekkel, de pótlással nem. Amit oda nem tettem fel, azt most itt hozom, pincék és káptalantóti motívumok. (Ha két napig a gép előtt ülnék se érném utol magam… de csak lesz végre egy kis rossz idő :)

*10 agyoredukált kép az imént egy órát csellengett innen, míg felért.
Lemerülök t

...tóti motívumok később:(


Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: szolg.közl

Kitérő lovakhoz, kővévált szörnyekhez

2006.07.10. 16:48 ivcsek

Említettem, már hogy Szeentbékkállát Mindszentkálla felől érdemes megközelíteni, felfedezni. A két falut összekötő műút közepetáján tábla jelzi, hogy merre kell elfordulnunk egy murvás úton. Ez a lovardák felé vesz irányt, a kint legelő lovak a szép látványt adnak a tájjal.


A lovaspóló pálya előtt kanyarodik el a kék jelzés mely a kőtengerhez vezet minket. Bár magánterület, érthető a turista érdeklődése s nem harapják le az ember fejét, ha bekívácsiskodik… Ilyet még én sem láttam, nem is tudom mihez fogható. Az elmúlt években volt szerencsém egy két meccset is végignézni. Pazar na. Nem úrizáló sport ez mint hittem, inkább heves, egymásnak feszülően férfias, bár újabban hölgyek is próbálkoznak… Hadijáték volt ez hajdanán. (Azt hittem tudok a tavalyi képekből mellékelni, de otthon maradt a diszk, a link mögött is vannak fotók.)

A pálya mögötti kőtenger kiterjedése és méretei, különös formavilága kenterbe veri a többi környékbelit, innen viszont nem gyönyörködhetünk pazar kilátásban, ráadásul oly felkapott kirándulóhelynek számít, hogy időzítés vagy mázli kell hozzá hogy elkerüljük mások hangos társaságát. Én nem sokkal a déli harangszó után cserkésztem be, és még így is voltak néhányan, (igaz levonulóan).


Van itt egy billegő, ingó szikla az a társaságok kedvence: a megmászása, de látószögemből egy kővé dermedtt háromfejű sárkányt formáz. Aztán vannak itt más szörnyek is: félszemű gigateknős az ős-óceánból, vagy, amit csak akartok.


Nem érdemes a kőtenger széleit követve elbóklászni az erdőben, én legalább is az hittem, arra is megtalálom a nemlétező utat Szentbékkálla felé.

 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence mindszentkálla szentbékálla

Ahol álmosít a csend

2006.07.09. 23:02 ivcsek


Monoszlóra kerékpárral? Felér egy öngyilkossággal, ha a műutat választjuk. Balatonhenyéről viszont van egy szekérút, amely összeköti e két zsáktelepülést, ha nincs felázva minden megerőltetés nélkül használható. A Káli-medence legeldugottabb csücskei között színpompás lankás tájon vezet ez a hátsó út. A végén persze egészen más legurulni Monoszlóról: egyáltalán nem kel hajtani a pedált, ráadásul árnyékos erdős völgyben robogunk végig!


Szóval Balatonhenye felől érkeztem, és máris a templomnál találtam magam. Mivel kimelegedtem a hegy oldalában található temető fái közé vezetett első utam. Kellemes hideg vizű a kútja. Maga a temető szép fekvésű sok régi sírt rejt, de abban is egyedülálló, hogy a kopjafák is hagyományosak itt, illetve a faragott fejfák.


A református templom nagyon megviselt állapotban van, de az árpád kori kapu szépsége feledteti ezt.


Egyáltalán, Monoszlóra jellemző ez a kettőség. Nagyon lepusztult állagú épületek és pazarul felújított házak sorakoznak egymás tőszomszédságában. A település ennek ellenére szépen rendbetartott, kimondottan csendes, nagyon is vidékies. A bolt nincs egész nap nyitva, sziesztát tartanak, a kocsma, ahol süteményeket is lehet kapni délután háromkor nyit.


Az erdei iskola
az utóbbi években lett nagyon rendbetéve. Ilyenkor nyáron a gyerekeké a terep, két tanösvény is a faluból indul, közel van a Hegyes tű is. A település mondhatni jól megvackolt magának a természet lágy ölén.


A közelben van egy hegyi tó is, bár nem volt kedvem mászni, nem néztem meg. Maga Monoszló egy röpke fél óra alatt bejárható. A templom környékén van egy működő mázsaház, aki még nem látott ilyet az feltétlenül nézze meg. Mivel nincs átmenő forgalom kimondottan de nagyon csend van, kicsit álmosító. A turizmus még nem fedezte fel magának e környéket.


Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence monoszló

Egykor város vala

2006.07.09. 17:26 ivcsek


Kővágóörsre, a Káli-medence legnagyobb településére Köveskálról érdemes begurulni. A valahai város faluképe onnan adja ki magát a legszebben. Az út lejtős, tekerni is alig kell, így igazán erőlködés nélkül adhatjuk át magunkat a magyar Provance, a táj szépségeinek.


Két vallás temploma vetélkedik egymással a dombtetőn, melyikük tör magasabbra: ebben eredményt nem hirdetünk, de az evangélikus messze szebb. Tőlük nem távol, nagyon eldugottan árválkodik a romos zsinagóga. Furcsamód megközelíthetetlen, értem, hogy magánterületen fekszik, de akkor is.

 

Egész Kővágóörsöt áthatja kereskedelmi központi múltja, erős a kisvárosi jelleg. Érdemes minden utcácskáját végigjárni, építészeti gyöngyszemeket mindenütt találni, kivételt a temető és a révfülöpi út közé eső új osztás képez, a maga hatvanas, hetvenes években épített házaival. Mindenképp be kell kukkantani a tájházba, melyet egy kisnemesi kúriában rendeztek be.  


A temető szép és rendezett, kimondottan mediterrán hangulatú: érdemes körbesétálni. Két kőtenger is van a faluban, illetve a határában. A falubéli azonban több törődéssel szebb képet mutatna, nagyon benőtte a fű és elbokrosodott a környéke.

A másik már jobban bejárható, és csodálatos panorámát tár elénk. Különösen napnyugtakor. Akár éjszakára is érdemes kintmaradniuk, a csillagvadászoknak, hullócsillag számlálóknak.


A falu Kékkút felöli részén szépen újjáépített mosó ad enyhültet, a déli forróságban. Kár, hogy a vizéhez nem lehet hozzáférni, mint Köveskálon. Innen indulhatunk el a tanösvényen, ha be kívánjuk járni a medence belsejét, a Kornyi tó környékét. Kis növényhatározó ajánlott, de a madarászok sem haják othon távcsöveiket.

Két lovasfarm is rendelkezésre áll, a Révfülöp felöli a romantikusabb, a kőtenger mögöttiben egy nagy birkanyájat is tartanak, délutáni bahajtásuk, itatásuk, megkapó látványt nyújt.


A Káli éttermet bűn kihagyni
, elég széles ételkínálatból választhatunk. Boltból több is van, érdemes betérni a műszaki kereskedésbe, van még a polcon régi polimer kazetta is és más egyébb… Igazi időutazás.


A falu végén Révfülőp felé, ahonnan már a Balaton is látható található a Kál Vin pincészet, jó boraik égy kóstolást megérnek, de elsősorban elvitelre rendezkedtek be, az épület együttes is pazar.

Kővágóörsre érdemes rászánni akár egy egész napot, annyi a látnivaló. A falu határában van a Sóstokáli templomrom mögötte egy palotarommal, de a történet megér egy külön misét (legközelebb).

 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence kővágóörs

Megvan?

2006.07.07. 11:02 ivcsek

Jelentem kész vagyok a Káli-medencével. Sokat tököltem, de megérte. Ami kimaradt: nem fényképeztem le a Szentbékállai lépcsősort, nem mentem el Kisörspusztára, pedig itt van pár lépésre, nem kerestem fel legalább egy pincét, a Burmot patakon nem találtam malomromot, hajnalban nem, és egyébként sem találkoztam méretes bikával, kilövésre váróval. Kihagytam két kilátót, és nem fizettem be Hegyestűre, és a Salföldi Természetvédelmi Majorba. (A részletek az expedíciós oldalon rögvest…)


Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton káli-medence

Mosó az út porához

2006.06.29. 22:49 ivcsek


Köveskál Kővágóörssel valaha városi rangú volt, de ez az idő elmúlt. Mégis, különösen a főutcán és a templomok közötti térben nem csak tetten érhetők ezen időszak motívumai, de nyáron az irdatlan hőségben érezhető egyfajta poros kisvárosi légkör. A legjobb hely amit kánikulában kifoghat az utazó az a református templommal szemközti, a katolikus mögötti helyen lévő mosó, ahol ma a mosógépek korában leginkább lábat hűsíteni, a padkán elterülve rövid sziesztát tartani lehet. Aztán e célból be lehet térni a teret uraló néhai börtön, ma panzió pincéjében kialakított borozóba megnézni a jégkrém felhozatalt. (Este hangulatos hely lehet.)


Mivel a református hit temploma itt jobban helyezkedett, mint katolikus társa, érdemes arra venni az irányt: jól körbe kell járni, bekukkantani sikátorokba. Ha ezzel megvagyunk, tovább az emelkedőnek, fel a Balatonhenye irányába. Ott ugyan egy darabon belefutunk a Kádári éra néhány jeles építészeti alkotásába, de kikerülve tovaosonunk további népi motívumokat kutatva. Aki keres itt talál.


Aztán ismét a Hegyestű felöli faluszél egyenházai, melyek jobbára csak színükben térnek el egymástól. Így keveredvén ki a faluvégről végigjárva a főutcát, egy polgárosodott világba csöppenünk. A fák sűrű zöldje nagyon takarja az épületeket, de némelyiknek jobb is így, az állaguk hagy némi kívánnivalót. Amit a híres Káli In nem alakított át vendége gyönyörűségére az…. A főutca legforróbb pontján meg sem kell lepődnünk a törpepálmák jelenlététől, bár némi gondozás rájukférne.


A katolikus templom környéke a forgalmi és kereskedelmi centrum, egy hangsúlyos kikönyökölős kocsmával és korláttámasztóival. Itt még a Kővágóörs felé eső falurész kis mellékutcáit lehet gusztálni: néhány percnyi sétát búcsúzóul megérnek.


A boltok folyamatos nyitvatartással várják kuncsaftjaikat. Szállásból is meglehetős a felhozatal, a környékbeli szőlőket elnézve valamirevaló borospince is több megbújhat a Fekete-hegy lankáin.


Köveskálnak a tűhegy felöli faluvégtáblájánál van a temetője sok régi sírral, de a méretes fű elveszi a kedvem behatóbb tanulmányozásától. Nyergeltem fordultam, és neki a Káli-medencét átszelő lejtővel kezdő útnak.  

 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence köveskál

Le is út, fel is!

2006.06.29. 18:00 ivcsek

Szentbékállát érdemes Mindszentkálla felöl megközelíteni, enyhén lejt az út, s végig szép kilátásunk van a Káli-medencére, és a falura.


A faluközpontban, árnyékos helyen kiköthetjük a lovat, mert elég meredek és kacifántos az utcaszerkezet, gyalog jobban boldogulunk, ha mindent szemügyre szeretnénk venni. Hangsúlyozottan megéri végigbolyongani a zegzugos utcácskákat, gondozott kertek, rendben tartott, szépen felújított házak sorakoznak egymás mellett.




Én a templomnak indultam. A templomot elérve ne forduljunk vissza, hanem nézzünk körül a környékén. A közeli kis vízmű nem valami csodás látvány de az előle feltáruló panoráma magáért beszél, és a jéghideg vizet adó kútja vonzó cél lehet.


Innen a templomot megkerülve a temetőn átvágva találhatjuk meg némi szerencsével a Velétei palotaromot az erdő ölelésében. A csapás ugyan nincs jelezve, de ha a nem a kéktúrán indulunk el, és nem is a templom felé, akkor jó eséllyel rábukkanunk úgy 30 méterre. Visszaérvén a templomhoz lefelé indultam el. A főtérről egyenes út visz a kőtenger felé, a falukép talán legszebb házai is erre találhatók. A magam részéről, most nem látogattam meg a Káli-medence egyik legizgalmasabb természeti jelenségét sokan tartottak oda, reggelre kelve kell elcsípni a helyet, ha nem akarjuk mások hangját hallani. (Tehát erről és a közeli lovaspóló pályáról, majd nemsokára külön.) Egyedi az utat szegélyező kálvária, sajnos az egyik stációt ledöntötték.


Szentbékállán mindent megtalálunk ami a falusi turizmushoz kell a szállástól az étteremig, a folyamatos nyitvatartású boltig. Telitalálat annak aki a szépre vágyik, mindenképp időt kell rá szakítani, mert nem lehet bejárni olyan röpke idő alatt mint a medence aprófalvait.

Szentbékállát Köveskáll felé hagytam el, akinek van ideje és ereje a Fekete hegy lábánál, a fehér feszület mögött, már az útról látható Töttöskáli templomromot is meglátogathatja, sőt onnan kiindúlva megmászhatja az Eötvös kilátót is. (Mondanom sem kell, kihagytam, de még visszatérek ez a programpáros is megér egy külön bejegyzést.)

Innen nyílegyenes út visz a medence szíve felé, majd elfordulhatunk a közelben magasodó dombon álló földvárnak és az ott megbúvó Kerekikáli templomromnak. Én Köveskálnak vettem az irányt.

 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence szentbékálla

Sötétség délben, Salföldön

2006.06.29. 12:40 ivcsek

Ilyen hirtelen és teljes sötétséggel csak napfogyatkozáskor találkoztam!

Mivel az előrejelzések szerint a Balaton térségében akár napokig is eshet, gondoltam ma végigfutok még két településen, de este nem töltöttem fel a fényképező aksiját, így inkább feldugtam had legyen combos. Közben felkészültem az útra, elővettem az esőkabátot…

És ekkor Tapolca felöl hírtelen éjfekete fellegek buktak át a hegyen. 11 volt, misére harangoztak. Felpattantam a bicajra, hogy lássam mi a helyzet a medencében… Aztán vissza a gépért, és ez lett belőle. Alig kattintottam néhányat bőrig áztam, meg aztán a cucost is féltem.


Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: balaton balatoni látnivaló káli-medence salföld

Mosolygós Krisztus és kék kutak

2006.06.27. 14:23 ivcsek

Az ember akár milyen jó fizikai kondíciónak is örvendjen, lehetőleg kerülje a dögmeleggel kombinált napsütést. Nos számomra nem sok lehetőség kínálkozik erre. Hacsaknem a reggeli és estébe hajló órák. Napközben inkább a fotók rendszerezésével próbálkozom. Ha pedig már szenvedésről beszélhetünk érdemes megkeresni a mosolygós Krisztusokat, mert errefelé az utak mentén ilyenekkel is lehet találkozni.

Azonban azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy faluhelyen vannak még jéghideg vizű (ártézi) kék kutak, melyek gyakori látogatása némi enyhet adhat a kerékpárosnak.


A valószínűleg egy mesternek tulajdonítható feszületek Krisztusainak felfelé kunkoruló bajsza tesz olyan benyomást, mintha mosolyognának. Salföld, és Mindszentkálla környékén lelehetjük fel őket. Kékkutat is ideszámítva ezek az apró falvak jól bejárhatóak és számos érdekességgel szépséggel szolgálnak.

Talán Salföld a legszebb, legrendezettebb a három kistelepülés közül. Sajnálhatják, akik
csak gépkocsival gurulnak körbe körülnézni. Egyrészt a hátsó utcák házai, kertei is megkapóak, a népi ihletésű építészet csodálatosan keveredik itt a mediterrán növényvilággal, másrészt nagyon sok apróságot csak gyalog vehetünk észre.


A falu végén a kőtenger borókásán át a kíváncsiak megleshetik honnan jön a zsivaj: a bányató sekély vizét én mégsem ajánlom fürdőzésre. Nincs árnyékos rész, a homok nagyon forró és mellesleg tilos is ott pancsolni. A bánya tájsebe amúgy sem nyújt felemelő látványt…


Gyerekes családoknak kihagyhatatlannak ígérkezhet a major, én kinőttem belőle. A falu végi pajta galéria is megjárja, diófái alatt kulturált körülmények között ebédelhetünk. Sok itt a szálláslehetőség, kisebb képzőművészeti, sport és hagyományőrző táborok bolyollódnak, van kulturális élet.


(A bolt folyamatosan nyitva tart!)

Nemígy Kékkúton, ahol a hírek szerint elmarad a Káli Napok – Káli Vigaszságok rendezvénysorozata is, lemondott a polgármester, az alpolgármester, sőt az ásványvizet kitermelő NESTLE is el kívánja költöztetni az irodáit, helyi adó percentjeit. (Itt a bolt sziesztát tart. De az előtte lévő kút, mindig hideg vizű!)


Egy sétát így is megérdemel a falu, szépek a házai, árnyas rendben tartott a főutca, és a lejtő aljában, ott vár ránk a tájház, a letűnt  kisnemesi lét minden kellékével. Pilledteknek a templomkertet ajánlom, akár le is teríthetnek egy pokrócot…


Miután ittunk az Kékkúti ásványvízből, az erre rendszeresített itatónál, Mindszentkálla felé érdemes nem a betonon, hanem a Kékkúti Ásványvíz telepe felöl, a fehér feszülettel jelzett szekérúton elindulni. Szerintem innen nyílik a legszebb kilátás a medencére, ráadásul a mezei út is rövidebb és kevésbé kaptatóbb a többinél. A falu legszebb arcát mutatja felénk, előtte a régi Árpádkori földvárral, mögötte a Koporsó alakú kopasz hegy.


Mindszentkálla élő falu, nem annyira skanzen jellegű, mint az előbbiek. (A bolt itt is egésznap nyitva tart!) Van itt esztétikailag, minden: téesz és Makovec stil, de érdemes elcsavarogni a szőlőkben is. A leginkább aggasztó a Templom feletti templomrom sorsa, alig lehet belőle kivenni valamit. A bozótos és az ember magasra megnőtt fű takarja a másik érdekességet is egy a hegytetőre kapaszkodó lépcsősort. A Kopasz hegy tetejéről Pazar panoráma nyílik a Balatonra, a tanúhegyekre,  a környező várakkal. A feljutásért viszont itt is meg kell szenvedni. Kutat a bolt közelében találunk, a faluvégi temető kellemesen hűvös volt, oly annyira, hogy szunytam is egyet. Van a közelben egy lovaspoló pálya, de arról és a környéken legérdekesebb, legnagyobb kőtengerről legközelebb.

      -----------

Az már biztos, a nyár folyamán nem lesz energiám az összes alblog karbantartására, így a balatoniprogramok és a balatonihiradó is csak elvétve lesz frissítve. Nonszensz, hogy amikor a legnagyobb az érdeklődés, nem jut rá időm… De az expedíció most fontosabb!

Szólj hozzá! · 1 trackback

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence kékkút salföld mindszentkálla

Álomkór délidőben - szeszta Henyén?

2006.06.23. 20:03 ivcsek


Íme lássátok eztet szereztem, útra jó, murvára nem, ott tolni lesz ildomos.
Próbaútra Balatonhenyére fel! (Ha vannak szép csengésű településnevek a Balaton körül, kedvencemen Tengődön túl, nos Henye az.) Kissé kemény a nyereg az utóbb székhez szokott alsómnak. Ha Salföld a medence egyik széle, akkor Henye, Monoszlóval a másik vége. Nem nagy út, de innen is onnan is emelkedik, majd lejt visszafelé.

Ha nem lenne a térképen, meg sem találnánk, (amit tudni illik a településről azt korában összefogtam itt) úgy búvik meg egy neki szánt völgyben. Köveskál felöl műúton érhető el, annyi dolgunk van csupán, hogy tekerünk és keresünk, éleslátás és gyakorlat kérdése mikor vesszük észre a zöld mögé rejtőző templomtornyot.

Az utolsó pár száz méter hozza meg azt a képet, mely örökre beivódik a helyről. Neogot, az angol lányregények, majd a fekete-fehér vámpírfilmek dermesztő helyszíne lehet, ködös hajnalokon. Ma már senki meg nem mondja, miért bontották el a század elején a régit, mi volt az a rontás… Van kisebb, temploma is.

Zsákfalu lévén innen nincs vissza, csak a földutak, ha nem esett, Kapolcs és Monoszló iránya is vállalható.
A kisnemesi hely jelleg az utóbbi évek újjáépítései, új építései láttán, válik láthatóvá, de a kocsma und bolt faluképi jelentősége tagadhatatlan.

Amiben Balatonhenye más, vagy több a környező településeknél, az a főutcát kettéosztó patak csörgedezése, a kristálytiszta hűs víz jelenléte.

(A folyásra több malom épült, a zubogásból ma is hallható hol az itteni, volt.)

Ki ne feledjem a forróságban enyhet adó (kék) kútat, a templommal átellenben, a környéken számtalan gyalogtúra lehetőség, hegyi tavak, gomba lelőhelyek, megkeresendő vén fa, gazdag  növény és madárvilág…

Elvégre a nemzeti park területén lennénk, bár a hírek szerint egy korábban média értékesítésben érdekelt cég újra kívánja nyitni a bányát, hogy beszálljon a nagy autópálya biznyákba. Nos, ha ezt a hatalmasok engedik, az a nyugalom már nem lesz az, ami ma Henyét oly álmossá teszi. Kirobbanthatják a csendből.


 

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: káli-medence balatonhenye

Lét és nemlét mezsgyéin (Salföld)

2006.06.20. 18:55 ivcsek


Jöttömmel egy időben gyászhír érkezet Salföldre. A temetés másnapján magam is kimentem a temetőbe, mivel még nem jártam ott. Hülyén hangzik, de emberléptékű… Van tere, hűse, esztétikai értéke: van helye az elmélkedésnek.


S ha itt tartunk, irány a pálos kolostor közeli romja. Bent a rengeteg közepén, a maradványok körül, a fák törzse is mintha erősebb volna, fogható energia árad itt. Kár hogy szerencse kell ahhoz, hogy olyan időszakot fogjunk ki, mikor nem a gépkocsin, vagy lovasfogaton érkező látogatók adják meg az alaphangot a madárfütty helyett.


A kolostort tavaly ismét rendbehozták, de sajnos a szemetelők nyomai itt még borzasztóbak. Amúgy vannak kukák, asztalok, még ilyen célú fedett hely is. Egy szakrális helyen étkezni nem bűn, piknikezésre mégsem ajánlom…  (Úgy hírlik voltak itt éjszakai goa-partyk is!) 


A rom mögött, a vadetetőt elhagyva, Káptalantóti felé véve az irányt, szép erdei séta kínálkozik , fokozottan védett területen (táblák kidöntve, az avarban). Salföldhöz visszakanyarodva tisztásra, majd nagyüzemi szőlőművelésnek helyt adó völgybe érünk.


Mint mindenütt a környéken itt is útszéli feszület hívogat, mutat irányt. Innen a medencére is kitekinthetünk.


(A folytatás és a fentiekhez tartozó képek még ma!)

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: tájak, települések káli-medence salföld

Úszógumi, esőkabát és Balaton térkép

2006.06.02. 12:36 ivcsek


Na én semmiképp nem temetném még a magyar nyarat. Pedig azt mondják az okosok (meterolóusok), hogy enyhén tavaszias, (abból is az esős, hűvös) nyarunk lesz. (Ergo: húzzunk mint vadlibák, ha melegebbre vágyunk!) Esetleg, talán az augusztus már kiforrhatja magát, és végül marad a vénasszonyoknak a szeptember…

Egyrészt a jóslat nem feltételez folytatólagos, permanens rossz időt, csupán arra figyelmeztet, hogy az úszógumi mellé csomagoljuk el az esőkabátot, pulcsit is!

Másrészt

Mindenesetre, aki belföldön marad és a Balatont választja a nyári szabadságának helyszínéül lélekben jó ha felkészül: lehet hogy a „lemegyünk a strandra oszt’ elleszünk” opció nem bizonyul időtállónak.

Mit tehetünk? Felfedezhetjük a Balaton számunkra ezeddig rejtve maradt gyönyörűségeit. A tó hátországát. Száznál is több település és környéke kínálja magát látványosságaival természeti, épített és kulturális örökségével, pincéstől, vendéglőstől…

Ha már tipikus kiránduló idő várható, ragadjuk meg az alkalmat! Persze, ha az idő(nk) engedi pancsikoljunk is! Mégis valami azt súgja nekem, hogy az idén a tavajinál is több Balaton térkép fogy majd a trafikok polcairól. (Talán e blog címét is érdemes lesz elmenteni, az oldalsó kék mezőben ugyanis lasan az összes HÁTTÉRTELEPÜLÉSSEL kapcsolatos információ rendelkezésre áll!)
A várható programokat meg, mint most is, szintén összegereblyézzük ide.

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: balaton miújs? zöld zöldebb tájak, települések

Balatoni kajaktúra, vagy csupán egy csobbanás?

2006.05.19. 16:07 ivcsek

"Nagyon itt a jó idő! Ennek örömére szeretnénk a Balatonon rendezni egy nyár eleji kajakozást. Nincs lángosszag, tömeg, kedves Német turisták..."

A túra idõpontja: 2005 május 21-22

Azoknak meg, akik szeretnék elsőként felkavarni a Balatonnak még szét nem pancsikolt vizét ajánlom a szabadstrandokat: a tó vize 19,5 fokos!


Szólj hozzá! · 1 trackback

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton zöld zöldebb aktív & sport programok

Ajánló: Új bejegyzések a Balatonimádókban (42-43.)

2006.05.16. 16:07 ivcsek

"Állítólag most hétvégén történt valahol Balaton környékén, tegnap bemondta a rádió is, de én ugye tanulás kapcsán a hírközlõ eszközöket is szûkítettem, nem hallottam.
Állítólag a romák vhol fent említett helyen búcsút tartottak, körhintával. Miután elfogyott a kuncsaft, népes família és rokonság úgy döntött, hogy most õk pörögnek egyet, utolsó ember, bekapcsolás után még éppen belezuppant a hintába. Igen ám, de nem számoltak azon ténnyel, hogy a hintát valakinek le is kék állítani és így csak pörögtek, pörögtek.:)) Aztán leleményüket bevetve, lábbelikkel dobálták a kapcsolót, hátha sikerül rábírni a szerkezetet a leállásra. Nem sikerült. A dolog csattanójaként a helyi lakosok éjjel 2 órakor csendháborítás (zene-bona+ segélykérésnek nem kivehetõ segélykérés) miatt bejelentést tettek a helyi rendtartó szerveknél, akik a helyszínre érkezve sok mezítlábas pörgõhintán elcsigázott romát találtak. :))))"
(Május 9th)
Csillagfejtõk

Balatonimádók>>>

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló mindenmás partvonali blogok

Megszemélyesítés: két gyertya lángja ürügyén

2006.05.14. 09:29 ivcsek

Cseperedik: nagyjából percre pontosan két nap múlva lesz két éves az a BalatonBlog dolog.
Bevallom: nem várt gyerekként érkezett! Amennyiben igaza van Jókainak abban, hogy „a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk...” akkor e szerelem áldásaként jött meg, s azóta mondhatom, így hármasban tényleg együtt dobog a szívünk.
Ahogy tőlem elvárható igyekszem mindent megadni a jövevénynek, napi több órát töltök vele, mégis hiába óvom, nem kerülik a gyerekbetegségek. Így van ez rendjén, cseperedvén át kell lépni ezeken a rontásokon.

Most éppen kirándulni készülünk. Úgy volt, hogy születésnapján, május 16-án indulunk körbejárni a tónak hátországát, de úgy ítélem jobb lesz várnunk ezzel egy-két hetet: hidegek még az éjszakák. Még megfáznánk. De ha úton leszünk, megmutatunk neki mindent, amit a világnak e szegletéről tudunk. Ő pedig rá fog csodálkozni néhány dologra, s mi is vele eszmélünk rá milyen fenséges ez a vidék. Megfáradván megpihenünk majd anyja ölén… Azon leszek, hogy készítsek erről fotókat is.
Ez irányba vesz fordulatot hát a következő hónapokban közös életünk.

Boldog szülinapot Balaton Blog!

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: balaton szolgalati kolemeny 2006

VII. Balatonkör - túra 29-én!

2006.04.27. 08:05 ivcsek


Siófokiak és pénteken érkezők figyelem! A túrát megelőző nap (április 28. péntek) este 18 órától eligazítást és előnevezést tartunk a Siófoki Víztorony melletti parkolóban! Minden résztvevőt és érdeklődőt szeretettel várunk!

További információk:

urgás a honlapra>>>

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton aktív & sport programok bicikli balatoni

Balatoni kajaktúra

2006.04.25. 16:09 ivcsek


Nagyon itt a jó idő! Ennek örömére szeretnénk a Balatonon rendezni egy nyár eleji kajakozást. Nincs lángosszag, tömeg, kedves Német turisták...

Tovább is van :)>>>


(2005. június 9. 10:47)
Balaton, Badacsony, Bor - Tengeri kajakokkal
Napsütés, hullámok, huszonkét vidám résztvevő, süllő kapros mártásban, kicsit savanyú gyümölcsleves, borkóstolás, tengeri kajak teszt... a hétvége nagyon egyben volt... szerintünk.

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton zöld zöldebb aktív & sport programok

Ajánló: BALATONIMÁDÓK 31-38-ig

2006.04.11. 09:31 ivcsek

"A Balatonhoz hozzátartozik egyfajta sokarcúság, tegnapelőtt-előtt még jégtenger volt, tegnap impresszionista kiállítási darab, ma meg ködös világvégeszerű szürke Loch Ness. Kíváncsi vagyok, hétfőn milyennek látom majd hajnalban, óraállítás után, félkómásan, zoknibacsavart aggyal, Bp felé tartva..."
(March 25)
hej och välkomna!
                            Lássam a többit: ugrás a BALATONIMÁDÓKRA>>>

(***Az illusztráció gyanánt használt kép innen való! )

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton balaton & internet partvonali blogok fényképész

Jégvihar a Balatonon

2006.03.14. 08:17 ivcsek

Viharkárok a Balaton fonyódi partszakaszán
2006. március 12



Súlyos károk a Balatonnál
képgaléria 2006 március 13.


Képek a méteres balatoni hullámokról
A víz hőmérséklete 1,3 Celsius fok. A balatonlellei szabadstrand jelenleg víz alatt áll. Ugyanokkor a fonyódi Szúnyog-szigeten és Balatonbogláron a víz már a házakat is elérte.


További képek
képgaléria

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: balaton fényképész balatoni látnivaló

Ez van!

2006.03.05. 10:12 ivcsek

Viharos szél a Balatonon, jéghegyek a parton.
Fénykép:
B.Szabee




Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: fényképész

A jég hátán

2006.01.30. 16:27 ivcsek

A hétvégén sokan látogattak el a Balaton partra. Mit sokan? Egyes helyeken elözönlötték a jeget! Ekkora jégpálya kevés van Európában…  Hétfővel azonban visszatért a tél csendje, amelyben minden moccanás jól halható.

Aki a tömeget szereti annak ott a szombat és a vasárnap. A magányosan (na jó: kettesben-hármasban) sétálóknak tárul fel igazán a táj.

Kedvcsinálónak találtam néhány igen elkapott képet, pillanatot [itt ni]!

0601303613199csendesbalatonpartamed

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Január 21.-én készült a részben jeges, részben hullámzó Balaton végtelenül csendes partján.
Itt nem szerveznek sportéletet, csak a nagy semmi található. Csak akkor hallani a téli Balatonról, ha valaki beszakd. De hogy a jég hol erős, hol gyenge azt nagy mértékben titkolják."
Fotó: Vönöczky András

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló balaton fényképész balatoni látnivaló téli balaton