FIGYU!

Partnerünk: az A Balaton>>> Balatonikumok, értékek, csodák, tudnivalók, nem csak sznoboknak, nem csak nyáron:)

Hírek a balatonról holnap is

Mivel ez egyfajta "blogrendszer" innen navigálhatunk el, vagy vissza más a Balatonnal és környékével kapcsolatos témákra, tartalmakra, melyek:

Kővágóörs blogja
Tengőd blogja
Balatonhenye bolgja

Talán ami már nem is igaz: az már maga a BalatonBlog történelem, melynek becses darabjait itt szemlézem:

Balatonblog
Blog egy Blogról
BALATONIQM
BalatonONline

Köveskál

2005.03.30. 06:04 ivcsek

Némi túlzással, de  fekvését tekintve helybenhagyólag: ez  a település  a Káli-medence fővárosa.

0329romkat

A község a Káli-medence közepén, a Balaton-felvidéken fekszik. A bazalthegyekkel övezett medence kőzete pannon üledék, amely bizarr formákkal preparálódott ki helyenként. Tájvédelmi körzete része a Bakony-Balaton Nemzeti Parknak.

A helység előneve köves viszonyaira utal. Utónevét a honfoglaló "Kál" Vezér nevéből eredeztetik. 1291-ben említik először oklevelek, amelyekben egyházi nemesekről esik szó. A falu nagyobb része a veszprémi püspökség birtoka volt, 1430-ban püspöki községnek nevezték. A határában lévő szőlőhegy nagyobb része is a püspökségé volt. 1548-ban az egész falut felégette a török. 1700-ban lakatlan, csak 1711-ben jegyzik fel a pestisjárvánnyal kapcsolatban.

1828-ban mezővárosi rangot kap. Évi két országos vásárt rendezhetett. Magyar lakosságú, a XVI. században épült temploma helyén 1800-ban újat építettek. A reformátusok gyülekezete ebben az időben nagyobb, református és katolikus tanítója is van.

Kkkt_3_087

Mezővárosi rangját a XIX. század végéig megőrizte. I. Ferenc 1823-ban örök időkre megerősítette státuszát. A XIX. század közepén még jelentős a szőlőtermelés, a század végére a szőlő azonban kipusztult. Ekkortól a fő bevételi forrást az állattartás és a gyümölcstermelés adta (szilva, meggye, őszibarack, dió, mandula, alma).

A község ereje a kivételes természeti adottságaiban és a falusi turizmusban található. [belfoldiutazas.hu]

A medence falvait eleinte királyi és királynéi szolgák, vincellérek és udvarnagyok lakták. Köveskáli jobbágyainak már 1291-ben egyházi nemességet adott a veszprémi püspök.

Köveskál határában, Kővágóörs felé volt az elpusztult Sóstókál falu, a Fekete-hegy oldalában pedig az egykori Töttöskál község. [vendegvaro.hu]

0329barokk

Köveskál látnivalói közé tartozik a református templom előtt álló szégyenkező. Ide állították ki a kisebb bűnöket elkövetett embereket vezekelni. A szégyenkező egyedülálló ritkaságnak számít. A két templom előtt látható a Város-kút. A kút felett népi műemlék mosóházat találunk.

Kkkt_3_085

A községtől északra a kék turistajelzés mentén haladva a Fekete-hegyre jutunk fel. Itt található az Eötvös-kilátó. A kilátóból csodálatos panoráma nyílik a Káli-medencére. A kilátó mögötti fennsíkon több krátertavat találunk. A tavak a vizüket az összegyűlt csapadékból nyerik. [eszbonto.hu]

A falu településszerkezete, a festőien egymásba torkolló utcáival, közeivel és tereivel jelenleg is őrzi a XVIII.-XIX. századi hangulatát. Nem egy hajdani kisnemesi kúria jellegzetes apró dombocskán helyezkedik el. Református templomunk hatalmas műemlék épület, mely az 1700-as években épült. [balaton.hu]

Látnivalók mellett szállás is akad szép számmal, s az alapvető szolgáltatások - ahogy a volt városi ranghoz dukál - is mind elérhetőek.

 

Kővirág Panzió

Bánó Porta

Kővirág Panzió-Étterem

Káli Art Apartman-Étterem   

„KŐTENGER” CSALÁDI PANZIÓ

Köveskál Vendégház & Espresso

Nyári fapados diáktáborozásra is van mód: 1-D - KÖVESKÁL, KÖVESKÁL

Teleház és borozó  is akad. Az önkormányzat honlapja pedig itt található, míg a falu térképét itt érdemes megtekinteni, mert mutatja a patakvölgyet is, ahol régi malmok romjai sorakoznak!

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló önkormányzó falusi turizmus tájak, települések tudástár étterem, vendéglő káli-medence köveskál szállás

A bejegyzés trackback címe:

https://kali.blog.hu/api/trackback/id/tr8842273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása