FIGYU!

Partnerünk: az A Balaton>>> Balatonikumok, értékek, csodák, tudnivalók, nem csak sznoboknak, nem csak nyáron:)

Hírek a balatonról holnap is

Mivel ez egyfajta "blogrendszer" innen navigálhatunk el, vagy vissza más a Balatonnal és környékével kapcsolatos témákra, tartalmakra, melyek:

Kővágóörs blogja
Tengőd blogja
Balatonhenye bolgja

Talán ami már nem is igaz: az már maga a BalatonBlog történelem, melynek becses darabjait itt szemlézem:

Balatonblog
Blog egy Blogról
BALATONIQM
BalatonONline

Mindszentkálla

2005.03.27. 13:39 ivcsek

0312mindzsentlgi

A bazalttakarós Kopasz-hegy aljában nyúlik el, a Káli-medence nyugati részén, a Balaton-felvidéken. A községben szép népi építészeti emlékek találhatók. Temploma 1829-ben épült klasszicista stílusban. A sekrestyéjében lévő keresztelőmedence románkori, a főoltár, a szószék, az orgonaszekrény és a padok 1830-ból származó klasszicista faragványok. [térképcentrum.hu] térképpel :)

A jelenlegi település eredetileg két faluból állt: déli része Kisfalud község volt. E falu középkori, gótikus templomának romja a mai templom feletti domboldalon látható. A másik rész: Mindszentkálla a Kopasz-hegy keleti lábánál fekszik. 1277-ben említik először, 1341-ben a veszprémi püspökség birtoka lett. Ma is itt van az érsekség legnagyobb szőlészete, itt terem az egyházi szertartások misebora.

A Fő utcán, Szentbékkálla felé haladva sok szép faragott fakeresztet láthatunk.

A falutól délkeletre, egy vulkáni kúpon, a Kereki-dombon állt a hagyományok szerint a Kál horka és utódja, Bulcsú vezér vára. Ezt támasztja alá a feltárt temető is. [vendegvaro.hu]

0327kerekkli_templomrom

A Köveskálra vezető országúttól balra szabályos kúp alakú, meredek oldalú bazalttufa domb, a Kereki-domb emelkedik. Valaha a domb köré települtek Kerekikál község házai, ma már csak a templom romjai láthatók.

Mindszentkállán a falunapot az alkotmány ünnepén tartják. Szeptember végén rendezik a szüreti felvonulást. Ezt követi november első vasárnapján a búcsú. [iranymagyarorszag.hu]

Az elmúlt évben első ízben megrendezett Káli Napok - Káli Vigasságok,  részeként  a  medence többi településével  Kálla is a júliusi rendezvénysorozat egyik helyszíne.

Érdekes látnivalói a Kopasz-hegy hólyagos bazaltja, a Köves-hegy meredek bazaltsziklákkal tarkított vulkáni kúpja, a Szentimrepuszta feletti Kőhegy kőtenger maradványai. [balatonopusz.hu]

0313mindszentpanormakopasz_1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"A csupasz hegytetőről még a homályos időben is pazar a kilátás mind a nagy tanúhegyek, mind a Káli-medence irányába." Aki a tető meghódításakor megtalálja a lépcsősort az szerencsésnek mondhatja magát, mert... (a kép magáért beszél!)

0313mindszentlpcskopaszra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A helyi erők szerint a lépcső 364 fokból áll. "Mert nem szökőév!", tette hozzá egyikük. [geocaching.hu]

A Káli-medencében járva mindenképpen keressük fel a szentbékkállai kőtengert. Változatos formájú kőalakzatokat látni mindenfelé a falu közelében (2 km) elterülő dimbes-dombos vidéken. A hatalmas, szél formálta kövekből korábban malomkövet faragtak. Különleges látványt nyújtanak azok a kövek, amelyeken már mélyebb vájatot oldott ki a víz. Mint megannyi kis tó csillog a mélyedésekben felfogott esővíz. Érdekességképpen megkereshetjük a legérdekesebb "tavacskát", amelynek formája szinte teljesen megegyezik a Balatonéval. [tabulas.hu]

Mindszentkálla - Kőtenger - Szentbékkálla      3,0 km


Térkép

Ahol megszállhatunk:

Káli Panorámaház

Egyed Apartman

Mindszentkálla
Erdei Iskolák
Néphagyományőrző és nyári táborok
2005--

Mindszentkálla SAKK EDZŐTÁBOR NYÁRON
A BALATON MELLETT
2005.július 25 – 31-ig.

Lakosok száma: 380 körül változó

Aprók:
Mindszentkállán gyönyörű fekvésű zártkerti ingatlan sürgősen eladó.
Ingatlan > Telek

Szólj hozzá!

& ajánlom még a BalatonBlogRendszer tagjait
itt gyűléseznek, mutatják legfrissebb posztjaikat! 

Címkék: ajánló falusi turizmus tájak, települések tudástár káli-medence mindszentkálla szállás

A bejegyzés trackback címe:

https://kali.blog.hu/api/trackback/id/tr3042267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása