Ismét: kint még sötét van, sötét ital gőzölög a pohárban, Bach van, számítógép van, tehát reggeli blogírás. Néhány napra úgy lebetegedtem (nyílván a kimerültség is közrejátszott ebben), hogy nem voltam abban a helyzetben… szóval nem volt blogírás, de még papír fecnikre vetett szavak sem. Lázálmok voltak mindezek helyet, kósza gondolatok keveredtek irracionális kulisszák közé. De jelentem megmaradtam, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam. Illetve nem egészen: rövidesen helyet cserélek, útra kelek, mint terveztem. Vár a Balaton. Én is várom már, hiszen más érzés a helyszínről tudósítani, testközelből, mint virtuálisan. Pedig… Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a mai világban akár a Holdról is lehet BalatonBlogot írni: több ezer kép van a neten, a helyi jelentőségű hírek, történések a világ bármely tájáról elérhetőek, csakhogy ez, amit az utóbbi időben művelek, mégsem ponyvaregényírás, a hely sajátos varázsa, érintése nélkül könnyen hiteltelenné, pontosabban ihlettelenné válik mondandóm lényege… Azt hiszem, kezdem kitanulni a műfajt, megtaláltam benne magam: már nem keveredik szezon és fazon, minden a helyére került.